Az embert sok éves főzés után is érhetik meglepetések. Például, mint engem, amikor kiderült, hogy ez a finomság, amit egyébként nagyon imádok, nem császármorzsa. Persze az sokkal előkelőbben hangzik, de ez mit sem von le a daramorzsa értékéből.

A daramorzsa elkészítése nagyon egyszerű, bár enyhén macerás, az időszakos kevergetés miatt. Első lépésként 30 deka búzadarát áztassunk be 1.2 liter tejbe, és hagyjuk állni másfél, két órát. Jókora adag mazsolát (lehetőleg valami jobb minőségűt) alaposan mossunk le, majd szintén áztassuk be vízbe (ha van rá módunk,  a mazsolát akár előző éjszaka is beáztathatjuk). Vegyünk ki 10 tojást a hűtőből, majd töltsük el értelmesen a maradék időt.
Ha letelt az áztatási idő (az se baj, ha kicsit túlszaladunk a két órán), a tojásokat törjük fel, a sárgáját pottyantsuk a grízes tejbe, a fehérjét pedig egy kövér csipet sóval verjük habbá. A habhoz öntsük hozzá a tejes-tojássárgás-grízes egyveleget (előtte kicsit keverjük át, mert a gríz hajlamos leülepedni) és a habverővel, vagy fakanállal keverjük homogénné.
24 deka vajat olvasszunk fel egy akkora lábosban, amibe kényelmesen belefér a massza, majd amikor felforrósodik és habzani kezd, öntsük a vajra az egészet. Közepes-erős lángon folyamatosan keverjük. A massza alulról elkezd sűrűsödni, keményedni, majd ahogy keverjük, pár perc alatt az egész összeáll egy krémes, lágy tésztaszerűséggé. Ekkor húzzuk le a tűzhelyről, a mazsoláról öntsük le a vizet, csepegtessük le, majd keverjük a tésztába.
Öntsük az egészet egy nagy tepsibe, egyengessük el nagyjából egyformára és toljuk be a sütőbe 200 fokra. Most jön a macerás rész, ugyanis a tésztát rendszeresen át kell forgatni. Ehhez használjunk egyenes kiszedőlapátot, lapos falapátot, vagy akármit, amivel alaposan át lehet mozgatni a tepsi tartalmát. Az első 20 percben hagyjuk sülni, majd utána 10 percenként túrjuk fel az egészet. A lényeg az, hogy minél jobban morzsáljuk szét a tésztát. Ez eleinte persze nem nagyon fog menni, de ahogy sül és szárad, egyre jobban szétesik majd. Elég hosszú ideig, durván másfél órán keresztül kell sütni, amíg szép aranybarnára nem pirul, némi sötétebb foltokkal, a sok forgatástól pedig alapvetően morzsaszerűvé esik szét.
Frissen, melegen a legfinomabb. Ha kész, kivesszük a sütőből, megszórjuk kevés kristálycukorral, beleforgatjuk. Sokan hígabb baracklekvárral meglocsolva szeretik, de én egy lényegesen alpáribb formájában szeretem: egyszerűen megszórom még egy kis kristálycukorral, hogy ott szikrázzon a tetején és ropogjon a fogam alatt.