Ma esti csatánk heves volt és jelentős nyomokat hagyott a csatatéren, azonban néhány manőver olyan sikeresnek bizonyult, hogy ezt az összecsapást még jó ideig emlegetni fogják a krónikák.
A múlt heti cukkinis gnoccihoz használt zsálya nagyrésze megmaradt, így ki kellett találnom valamit, ne menjen kárba. Az ötlet gyorsan beugrott, régebben is csináltam párszor kis csirketekercseket, például aszalt szilvával, sárgabarackkal töltve. Most azonban fetasajtkocka, zsályalevél és jófajta levegőn szárított sonka került bele.
Eredetileg kimagozott, kierezett és apró kockákra vágott csilipaprikát terveztem szórni a sajtkockákra, de végül is a bennszülöttek nyomására erről letettem. A család
ban én szeretem (és bírom) legjobban a csípőset, de én csak a pikánsság határáig. Ami nekem már majdnem átégeti a szájpadlásom, arra apám csak annyit mond, hogy kár érte, mert csípősen jobb lett volna...
A dolog legbonyolultabb része a csirkemell felvágása, hiszen a dolog akkor az igazi, ha a hús nem túl vastag, hiszen akkor könnyen kiszárad és az íze túlságosan uralkodóvá válik. Ehhez a csirkemellet kettévágjuk, a medalion részeket kivesszük, majd egy nagyon éles késsel hosszanti irányban, a hús természetes ívét követve 5-6 szeletre vágjuk mindkét részt. A szeletek nem lesznek túl szabályosak, egyenletesek, de ez nem gond. A fetasajtot kockákra vágjuk, minden darabra rátekerünk egy szárától megfosztott zsályalevelet, majd egy fél szelet sonkát, végül ezt a kis csomagot göngyöljük a finoman sózott és borsozott csírkemell-csíkba. Nem kell 
különösebben aggódni a hermetikus lezárásra, a feta nem egy olvadós sajt, nem fog kifolyni.
Egy serpenyőben, vagy jénai tálban kevés vajat melegítünk, ebbe tesszük a csirkeroládokat, a tetejükre egy-egy körömnyi darabka vajat, majd az egészet betesszük a sütőbe és kellemeseen világospirosra sütjük.
Mivel a feta erőteljessége, a zsálya vad füvessége és a sonka markáns húsíze igen érdekes, már-már kakofóinába hajló elegyet képez, mindenképpen valami lágy, sok ízt elviselő köretet akartam hozzá. Végül némi töprengés után úgy döntöttem, megcsinálom a régóta kirpóbálásra váró dödöllét, amihez eleve jól jön egy kis tejfölös mártogatós, így együtt pedig ellenpontozhatják a csirkerolád erőteljes ízét.
Ehhez krumplit pucolunk, kis darabokban tesszük oda főni éppen annyi sós vízben, amennyi ellepi. Ha megfőtt a krumpli, a maradék főzővízzel együtt összetörjük és annyi réteslisztet keverünk hozzá, hogy sűrű, tésztaállagú masszát kapjunk. Ügyeljünk a sózásra! Egy fej hagymát apróra kockázva, bő mangalicazsíron kezdjünk fonnyasztani. Egy evőkanalat a zsírba mártogatva szaggassunk a tésztából galuskákat és tegyük a hagymás zsírba. Közepes lángon pirítsuk aranybarnára, miközben villával, vagy egy kihegyezett bambuszpálcikával forgassuk őket néhányszor. Ízlés szerint süthetjük világosabbra, vagy sötétebbre, ez esetben a hagyma kicsit megpirulhat, de arra ügyeljünk, hogy ne égjen meg. A kész dödöllét szedjük nedvszívó papírra, itassuk le, majd tálaljuk a csirkerplád mellé. Egy doboz tejfölbe reszeljünk egy kevés uborkát, vágjunk bele kaprot és pár szál snidlinget, ezt azdjuk a dödölle mellé. Valahogy így:
a tábornok szerint: huhh, révbe értem. Régóta keresem ezt az ízt és állagot, próbálkoztam sokféleképp, de nem jött össze igazán. A dödölle zseniális étel, egyszerű, de olyan finom, hogy szinte nem is számított a hús, hiába volt nagyon markáns íze. A csirkerolád is hozta egyébként a kötelezőt, bár a görög feta egy picit talán kilógott az erős íze miatt, de összességében olyan lett, mint számítottam, a sajt sóssága jól elvan a zsálya enyhény kesernyés fűszerűségével, együtt kiemelik a sonka aromáját és az egészet a csirkehús fogja össze és lágyítja. A ma esti konyhacsata sztárja azonban vitathatatlanul a dödölle!
a mérvadó bennszülött szerint: a hús csak hús, de a dödölle...!!!
a nem mérvadó bennszülött szerint: "ezt nem szeretem", csak husit kérek! Meg puddingot. Meg párizsis kenyeret. Meg dinnyét. Később lefekvéskor bevallja, hogy a hagyma nem tetszett neki rajta...
