Az ismeretlen, idegen ellenség mindig sokkal veszélyesebb, hiszen kiszámíthatatlan a viselkedése. Hiába tűnik a győzelem könnyűnek, a csata végkimenetele teljesen eltérhet a várakozásainktól.
A levendula izgat már néhány hónapja, először egy sós ételhez álmodtam hozzá, egy kis finom aromatizálás céljából, de elsőként mégis egy édességbe tettem bele. A választásom a creme brulee-re esett, már csak azért is, mert végre fel tudtam tölteni a kézifáklyámat. A levendula és a fehér csoki nagyon kellemesen passzol egymással, így esett a választás erre a kombinációra.
Hét deci nagyon jó minőségű tejszínt közepes lángon feltettem forrni, beledobtam két buga szárított levendulát, illetve egy fél rúd vaníliát, kikapart magokkal. Nem kell agyonforralni, épp csak megvárni, amíg finoman forrni kezd.
Amíg a tejszín melegszik, hat tojás sárgáját elkevertem egy kevés (5-7 deka) cukorral, és némi vaníliasűrítménnyel, végül öt deka olvasztott, langyos fehér csokival. A felforrt tejszínt átszűrtem, majd kis löttyintésnyit adtam a tojáshoz, amit folyamatosan kevertem közben. Kis adagokban, folyamatosan keverve hozzáadtam az összes tejszínt, így a lassú adagolás miatt a tojássárgája temperálódni tudott és nem csapódott ki. A kellemes, halványsárga folyadékot hőálló csészékbe öntöttem, úgy, hogy a peremig nagyjából fél centi maradt, a csészéket egy tepsibe tettem és a tepsit felöntöttem annyi meleg vízzel, hogy a csészék kétharmadáig érjen.
140 fokra hevített sütőbe toltam és körülbelül háromnegyed órát sütöttem. A sütési idő sok mindentől függ, így a legegyszerűbb ha fél óra után tíz percenként ellenőrzi az ember, egy csészét finoman megrázva, hogy mennyire sűrűsödött be a krém. A felszín hamar összeáll, alatta viszont még folyékony a krém. Akkor jó, ha már inkább pudingszerűen remeg, nem pedig folyékony, ekkor zárjuk el a sütőt és egyszerűen hagyjuk kihülni az egészet. Ekkor a krém még tovább készül.
Amikor a krém kihűlt, letakartam a csészéket alufóliával és éjszakára bedugtam a hűtőbe. Itt állt össze véglegesre, kicsit össze is zömökült, tömör, de puha krém lett belőle. A tetejét megszórtam kristálycukorral és a konyhai szúrólángos fáklyával körkörös mozdulatokkal rákaramellizáltam. Ilyen lett:
Sajnos a bevezetőben említett megjósolhatatlan kimenetel beütött, a bennszülött konkrétan el akarta hányni magát a levendulás háttéríz miatt, így egy kanál után feladta. A mondandóját és a hanghatásokat ezért most mellőzném.
A tábornok szerint kellemes és nagyon érdekes ízű lett, bár nyilvánvaló, hogy szélesebb tömegek táplálására nem alkalmas, inkább mint különlegességet érdemes kipróbálni. Az is biztos, hogy a sós verzió csak egyszemélyes mennyiségben készül majd... :)
Még egy vallomás: a fotó hamisítvány, ugyanis az eredeti verzió - finoman szólva is - szépséghibás lett, így egy most készült, engesztelő, teljesen klasszikus és alap ízesítésű creme brulee szerepel rajta, a levendula ez esetben csak dekoráció.
