A túrógombóc egész érdekes evolúciós folyamaton ment keresztül az életem során. Anyámtól én ezt úgy tanultam, hogy a túrógombóc egy sós étel, prézli, tejföl, kész. Ezen belül egy másik fejlődéstörténet kezdete életem első saját gyártású túrógombóca, amit sikerült fegyverkeménységűre készíteni, de ezen a szakaszon már sikerült szerencsésen túllendülni. Ugyanígy a hátam mögött maradt a túrógombóc (számomra) eredeti koncepciója, ugyanis a nagyméretű bennszülöttel való összeköltözésünket követően derült ki számomra, hogy léteznek emberek, akik ezt édességként fogyasztják. Végül beadtam a dereakamat és a túrógombóc szép lassan elindult az átalakulás rögös útján.
Veszek fél kiló túrót, amit alaposan összetörök villával, majd még krémesebbre keverem egy kevés tejföllel, esetleg krémsajttal, mascarponéval. Teszek bele egy kis csipetnyi sót, egy evőkanál cukrot, egy vaníliarúd kikapart magjait (vaníliakivonat, esetleg háborús időkben vaníliáscukor is megteszi), valamint belereszelem egy szép, alaposan megmosott citrom héját. Jól összekeverem, majd megkóstolom. Lágy ízű, nem annyira édes, mint inkább édeskés kell legyen, kiérezhető vanília- és citromaromával.
Két tojást kettéválasztok (ha kisebbek, lehet hármat is), a sárgáját hozzákeverem a túróhoz, a fehérjét pedig habbá verem. Most jön a dolog legnehezebb része, amiben mindig érzés után megyek. A felvert tojásfehérjét részletekben hozzáforgatom a túróhoz, úgy, hogy közben mindig kevés búzadarát is hozzádolgozok. Egy adag fehérje, egy laza marék gríz, és így végig, amíg egy közepesen puha, laza, de azért tartással rendelkező masszát nem kapunk. Mindig megfogadom, hogy egyszer lemérem, mennyit használok, de valahogy csak kimarad állandóan, úgy 10 deka körül lehet. Ha van idő, érdemes egy bő félórát pihentetni, hogy a gríz kicsit puhuljon, de ha nagyon sietünk, megfőzhetjük azonnal. Ehhez egy jó nagy lábosban bőséges adag enyhén sós vizet forralunk. Amíg felforr, a túrós masszából (lazán, nehogy összenyomorgassuk!) formáljunk kb 5 centis gombócokat, majd tegyük őket a zubogó vízbe. Pár perc elteltével a gombócok feljönnek a víz tetejére, ha néhány lent marad, finoman piszkáljuk meg őket, mivel szeretnek a fazék forró aljához tapadni. Ezután még 10-15 percet főzöm, hogy a gombócok közepén is átfőjön a gríz. Ha már úgy gondolom, hogy kész egyet kettévágok és megvizsgálom a belsejét, megfőtt-e.
Sokfelé látni mindenféle kísérleteket, különböző gyümölcsös szószokkal, számomra azonban ez két kibékíthetetlenül összeegyeztethetetlen valami, a gombóc karakterisztikája egyszerűen kizárja, hogy valami vizes hatású gyümölcsös mártásba forgassák. A pirított zsemlemorzsa kötelező, viszont lehet dúsítani. Tíz deka mandulát száraz serpenyőben pirítsunk meg, majd daráljuk le. Egy percre vissza is tehetjük még a serpenyőbe, hogy száradjon. Néhány darabot ne daráljunk, csak késsel várjuk durvára. Kevés vajon pirítsunk jó minőségű zsemlemorzsát, szép aranyszínűre, majd keverjük bele a mandulát. Mandula helyett (esetleg mellett) finomra őrölt, nem túl édes keksszel is dúsíthatjuk, de ne vigyük túlzásba, mindenképpen maradjon meg kiérezhetően a zsemlemorzsa enyhén sós jellege.
Egy nagy doboz tejfölt simára keverek majd annyi porcukrot keverek hozzá, hogy édes, krémes szósszá álljon össze. Egyszerre kell érezni a tejföl savanykásságát és a cukor édességét, de semmiképp ne legyen gejl. Itt megint csak nem tudok súlyadatokat adni, ki-ki ízlése szerint cukrozza, kanalanként adagolva és kóstolva. A lényeg, hogy jól ki kell keverni, úgy lesz fényesen krémes állagú.
Nincs más hátra, mint a gombócokat leszűrni, tányérokra adagolni, meglocsolni kevéstejföllel, megszórni a zsemlemorzsával és tálalni. A tejföl maradékát tegyük mellé az asztalra, hogy mindenki ízlése szerint locsolhasson még rá.